Vízhordó Katica

Könnyfiolák

Volt egy vándor eszes, okos,megfáradt, rémségtől nehéz a lelke.A szívét hogy hol hagyta el,már maga sem tudta. Régtől fogva csak homokot érzett a helyén,ami karcolta, horzsolta.
 Némi vigasz volt, ha leült néha egy nyárfa tövébe. Míg egyszer is, hozzá szegődött egy angyal.
Ugyan a vándor nem kérte, nem ejtette fogságba, az angyal önként, adta oda szívét, a vándornak.
Aki talán nem is tudta mit fogad el, csak mikor már érezte a lüktetés, ott a bordái alatt akkor tébolyodott össze. Olyant tett, mi gyötrés, mocsok.
Vette a vándor botját, hajnalban még harmatos fűben indult. Messze, el innen csak ez hajtotta űzte.
Olyan mesze jutott, hogy már nem talált vissza. S mikor a tarisznyájába nyúlt talált két üveget. Nem is üvegcse volt az, hanem inkább ici-pici fiolák. Ajándék az angyaltól, az egyikben, olyan könnycseppek, mik a vidám, önfeledt nevetésből születtek.  A másikban, olyan könnycseppek, mik azon a  szomorúságos, gyötrelmes hajnalon születtek, mikor a harmatos fűben el ment a vándor.
Ugyan az a szem, sírta, ugyanazt az anyagot. Megkapott mindent a vándor, szívet, könnyet. Múlt az idő és megszeretett, egy szép lányt a szívvel. Csak a könnyeket nem tudta semmire használni. Se elhagyni, se a hasznát venni. Pedig ha tudta volna, ha tudta, ha érezte volna, hogy nem emléknek vannak ott. Hanem vigyáznak rá, minden pillanatban.
Hogy az angyallal, mi lett?
 Soha többé nem tette el a könnyeit, ül néha a nyárfa alatt, és egy forrás mi ott fakadt, abba sírja könnyeit, abba neveti el vidámságát. Néha vándorok mossák, az arcukat, a forrásvízben.
Vége

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat